Bemutatkozás
Magamról
Ricsinek hívnak, és 20 éves vagyok. Pár évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy húsz évesen egy olyan könyves portált fogok létrehozni, ahol majd amatőr írók írhatnak könyveket, verseket, és egyéb alkotásokat, akkor jól kiröhögtem volna, mivel anno nem nagyon szerettem olvasni. Az első könyv, amit nagyon megszerettem az a Harry Potter sorozat volt, amit egy barátom ajánlott a figyelmembe. Először nagyon ellenkeztem, de aztán addig nyaggatott, hogy beadtam a derekam, és megvettem az első részét a könyvnek "lesz ami lesz" alapon. Igencsak meglepődtem, hogy néhány oldal után képtelen voltam letenni a könyvet, szó szerint a kezembe ragadt egész estére. Erről nem is mesélnék tovább, mert lényegtelen, de aztán sorba vettem a jobbnál jobb könyveket: Darren Shan vámpír-, és démonkönyvei (nagyon jók!), Leslie L. Lawrence műveit, stb. stb. De mégis miért szántam el magam az Online Könyv létrehozására?
Az egész az Alkonyattal kezdődött. Akármennyire is szidták a haverjaim mind a filmet, mind a könyvet, én kíváncsiságból megnéztem, és nagyon megtetszett. Mivel nagyon otthon voltam a blogolásba, ezért gondoltam én is megpróbálkozom egy regény írásával, ahogy azt már oly sokan tették különböző blogrendszerekben. Először féltem, hogy egyáltalán nem fog beválni ez az online regény dolog, de aztán jöttek a pozitív hozzászólások, a dicséretek. Tévedtem, mikor azt hittem, hogy az emberek csak rendes könyvből hajlandóak regényeket olvasni...az emberek többsége szeret az Interneten olvasni, és mikor ezt tapasztaltam más regények blogjaiban, én is kedvet kaptam az íráshoz, ezért én is elkezdtem írni egy online regény féleséget, és vártam, hogy mi fog kisülni belőle. Már maga az ötlet eléggé abszurd volt, egy 20 éves srác, aki romantikus, fantasy regényt akar írni, nem gondoltam volna különösebben, hogy nagy sikert fogok aratni...
Megírtam az online könyvem bevezetését, ami általában a nyomott könyvek hátulján szokott ékeskedni, csináltam Photoshoppal egy borítót, és maga a könyv is kapott egy címet: Álomból Valóság. Pontosan az történt, amire számítottam, senki nem írt az első napon, viszont rá egy napra jöttek az első kommentek, hogy milyen szép a borító, és hogy milyen sejtelmes a bevezető sztori. Ezek az események rögtön mosolyt csaltak az arcomra, mert egy online könyv (és természetesen egy normális könyv is) írása akkor tölti el jó érzéssel az írót, hogy ha tudja, hogy jó az amit ír, valamint ha szeretik az olvasók azt amilyen stílusban ír. A mosoly következménye az lett, hogy rögtön el kezdtem írni az első fejezetet nagy izgalommal, hogy vajon mit fog szólni az a néhány olvasó, aki belekukkantott az Álomból Valóság első bejegyzésébe. Nagyon rövid fejezet lett, de megtette a hatását, szép sorjában érkeztek a pozitív kommentek, negatív kritikát senkitől nem kaptam. Egy nap alatt majdnem százan olvasták el, hihetetlen jó érzés volt, egy láthatatlan hullám volt, amely továbbsodort, és azt súgta, hogy van még értelme folytatni az online könyv írását. Aztán megszoktam, hogy ennyi embernek tetszik az, amit írok, és lassabbra vettem a tempót, gondoltam hagy várjanak, annál jobb lesz nekik olvasni a folytatást, hagy izguljanak. Több, mint 2 hétig nem írtam egy utazás miatt, és többnyire azért is, mert a blogom kinézetét szerkesztgettem. Rengeteg olvasót vesztettem el, és teljesen kizökkentem az írásból, nem volt meg az a löket, mint régen, és még a híresneves ihlet is cserben hagyott. A legtöbb mellékszereplő nevét elfelejtettem, és mivel egy írónak a történet minden egyes kis részletére oda kell figyelni, ezért elolvastam azt, amit idáig írtam, tíz rövid fejezetet. Az online könyv visszaolvasása mellett a kommenteket is visszaolvastam, jó volt nosztalgiázni egy kicsit. Tíz fejezet alatt egyetlen negatív kritikát kaptam a több, mint 100 olvasó közül, mert az illetőnek nem tetszett az egyik szereplő azon fejezetben való viselkedése, és ezzel el is üldözték őt, aminek nem mondhatni, hogy túlságosan örültem.
Mivel valójában honlapkészítéssel foglalkozom, ezért elhatároztam, hogy beregisztrálok egy saját domain-t, ahol nincs megkötve a kezem, mint egyes blogoknál, hogy mit lehet csinálni és mit nem. Nagyon sok ismerősöm panaszkodott rá, hogy lelopják a szöveget a blogjáról, ékeskednek vele, és nagyon nagy viták vannak belőle. Arra gondoltam, hogy megcsinálom Magyarország első olyan weboldalát, amelyen bárki ingyen írhat és olvashat regényeket, és egyéb irodalmi alkotásokat. Természetesen megkérdezhetitek: mi a különbség egy blog és az Online Könyv között? Nos, bármit is írjatok a jövőben az oldalamon az teljes biztonságba lesz. Egyrészt jogilak védve lesz, tehát aki lelopja, az bűncselekményt követ el, másrészt egy olyan programot írok az oldalra, amely megakadályozza, hogy alkotásotokat ki lehessen jelölni, ezáltal senki nem tudja kimásolni, és felhasználni más oldalon ;)

